Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az időutazás -egy kis filozofálgatás 14 éves fejjel

2008.07.06

Állítólag 2008 júniusának elejére orosz tudósok elkészülnek az időgéppel. Ami azt illeti, már július van, de legfeljebb majd visszajönnek, hogy „ma se lettünk kész, majd befejezed tegnapelőtt.”.

 

Véleményem szerint az időutazás teljességgel lehetetlen. Mert ha valaki egyszer csak fogja magát, és visszautazik, mondjuk 1492-be, egy másik ember meg 1527-be, akkor mi lesz? A Föld forog előbb az előbbi, aztán a későbbi időpontokra? Vagy csak ők ketten mennek át abba az időbe, a többi ember meg marad a saját korába? Akkor tehát az idő csak egy fogalom, mert minden egyszerre létezik? Múlt, jelen, jövő egyszerre van? Igen, a jövő is, hiszen az akkor élő embereknek az a jelen, ez, a nekünk jelen meg őnekik a múltat jelenti. És a múlt is most van…

Voltak emberek, akik értelmileg jóval meghaladták a saját korukat. Példának okáért említeném Leonardo da Vincit. Az Ő elméletei sokkal előrébb voltak, mint azt gondolnánk. Mikor az embereknek még csak igényük sem volt a repülésre, már akkor eltervezte és leírta, hogyan valósulhat ez meg. Persze, minden zseni kilóg valamiféleképpen a korából, de Ő különösen is. Ezért hát nem meglepő, hogy sokan időutazónak gondolták, aki a saját korából visszament a múltba, hogy elhintse a „jövőbeni tudás” magjait. Direkt ment oda vissza? Vagy csak elromlott az időgépe, és „ott ragadt”? De akkor a „jövőbeni” társai mért nem siettek a segítségére? Ha csak da Vinci elmenetelének ideje után 29 évvel is sikerül létrehozniuk egy másik gépet, és azzal szaladnak vissza érte, akkor is lehetett volna a megérkezés után akár öt perccel is, hiszen az időpontot akármikorra be lehetne állítani.

Van, aki mondjuk, elmenne a jövőbe. Akár véletlenül is. Meglepné a sok-sok új találmány, ami akkorra teljesen természetes és hétköznapi dolog lesz, de őt mégis sokként éri. Élete végéig karanténban tartanák, hisz kitudja milyen új dolgok lesznek akkor?

Mi van azzal az emberrel, aki visszamegy a múltba, és ott meghal? Akkor lényegében Ő soha nem is létezett, azaz a felmenői még gyarapodtak, de az apja és az anyja őt sohasem szülte meg? Vagy ha mégis, akkor egyszerűen volt olyan hülye és visszautazott? És mit írnak a halotti bizonyítványába? Hogy „visszament az időbe, és sajnálatos módon egy ló megette”, vagy mi? Illetve, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a múlt, a jelen és a jövő egyszerre működik, akkor abban a pillanatban, ahogy az a bizonyos paci letámadta, a jövőbeli énjével és a leszármazottaival mi lesz? Megszűnnek létezni? Az Ő családfája véget ért? És ha a jelenében volt felesége? Azzal mi lesz? Gyászolja, rendben, de újra férjhez megy és lesznek gyerekei? Akkor a jövőben hirtelen feltűnik 20 másik ember, akik a gyerekek leszármazottai? Nem, kérem, nem szabad játszadozni az idővel. Mit érünk vele? Jó, láthatjuk, mondjuk, hogy hogyan épül fel a kínai Nagy fal, de ha rossz kezekbe kerül az egész utazásosdi? És az emberek megkaparintják az időgépet, előreutaznak, és ott elkezdenek rabolni, fosztogatni? Azt visszahozzák a jelenbe, itt eladják, besöpörnek egy csomó pénzt, és élnek vígan, boldogan, megváltoztatva ezzel a jövőt. Vagy ha annyira felelőtlen valaki, és egy olyan fegyvert hoz vissza, ami ezreket ölhet meg? Vagy egy olyan baktériumot szerez be, amire az akkori emberek már ugyan immúnisak, de bennünk ilyenkor még nem fejlődött ki az ellene való védekezés, és megint csak egy csomóan meghalnak? Vagy megöl valakit, és utána visszautazik? Soha nem lehetne megtalálni a gyilkost, hisz az utazásának semmi nyoma nem maradt.

Hirtelen eszembe jutottak az UFO-k, és az idegen lények(ugyanis tudniillik az UFO és a földönkívüli lény nem egy és ugyanaz a fogalom). Lehet, hogy nevetséges elképzelés, de mi van, ha azok a lények nem is idegenek? Ha csak az emberi faj egy későbbi, eltorzult, fejlett formája? Ha ők 3545-ből jöttek vissza hozzánk, mindent tudnak mindenről, és mint újonnan felfedezett dolgot, az időgépet is kipróbálták, beállították találomra 2008-ra, és eljöttek megnézni, hol tartunk.
Egy középkori francia püspök leírása szerint valamikor valahol egy falucska mellett hirtelen leszállt valamiféle fémből készült gömb alakú tárgy, kinyílt az ajtaja, kifutott belőle egy „valami”, majd eltűnt. A gömb alakú „utazóeszköz” pár perc múlva felrobbant. Mi van, ha az egy időgép volt? Ha véletlenül meghibásodott, beindult az önmegsemmisítő, ezért „kényszerleszállást” végeztek rajta, és az a valaki itt ragadt? Soha nem találták meg, úgyhogy akár az is lehet, hogy érte jöttek később. Vagy ha az a valaki direkt itt akart maradni, ebben a korban, és maga indította be a programot. De akkor mért éppen egy falu mellett? Nem lett volna jobb valami elhagyatott helyen? Akkor még találgatások sem lennének.

A következő probléma az időutazással, hogy hova szállnánk le? Persze, mondhatnánk, hogy oda, ahonnan elindultunk, tehát ugyanazokkal a koordinátákkal rendelkező helyre. Igen ám, de ha a múltban ott egy dinoszauruszfészek, a jövőben meg egy hiper-szuper mágneses sín lenne ott? Akkor mi van? Megesznek minket a hüllők, és halálra gázol minket egy 1000 km/h-s vonat? Ki kellene építeni egy „leszállópályát” a jövőből és a múltból érkezőknek. De a múltban hogyan? Amikor még azt sem tudják, mi az a téridő-kontinuum? Persze, könnyen mondhatnánk, hogy a jövőből valaki kockáztat, megérkezik, kiépíti, és meg is van oldva. És a –tegyük föl- középkori emberek cseppet sem néznének nagyot, mikor egyszer csak valaki megjelenik, elkezd építgetni, aztán eltűnik, valami modern és számukra felfoghatatlan dolgot hátrahagyva. Meg kell velük értetni, hogy mi az, persze. És ezzel felborítva a természetes fejlődést, a természetes kialakulás rendjét. A jövőben ezt könnyebben össze lehetne hozni, sőt, még talán segítenének is benne az akkoriak.

Van egy olyan feltételezés, hogy az ember lánya visszamegy az időben, és megkeresi a nagymamáját, aki akkor még csak egy 10 éves kislány. Elmennek kirándulni, és a nagymamát egyszer csak valami tragédia éri, és meghal. Ha meghalt, nem szülhet gyereket, aki az időutazónak például az apja lenne. Akkor ezek szerint az időutazónak is abban a másodpercben, ahogy a nagyinak megáll a szíve, holtan kéne összeesnie? Sőt, nem is szabadna ott lennie a testének, mivel Ő sohasem létezett…!

Vagy egy másik paradoxon: valaki, nevezzük őt Nagy Lajosnak, fogja magát, és előre megy, mondjuk 2015-be, ahol is attól hangos a sajtó, hogy egy Kovács Béla nevezetű fizikus publikussá teszi a legújabb téridő-elméletet. Lajos lemásolja az újságcikket, amiben ez megjelent, visszatér a saját idejébe, megkeresi Kovács Bélát, aki még csak egy elsőéves fizika-szakos hallgató, a kezébe nyomja a cikket, majd eltűnik. Béla nézegeti, tanulmányozza, de még nem meri kihirdetni. Rágódik rajta egy ideig, majd éppen 7 évvel később, 2015-ben publikussá teszi. Rendben, de ki írta a cikket? Nem Kovács Béla, mert neki csak a kezébe nyomták a megoldást. Nem is Nagy Lajos, hisz Ő csak elhozta az elméletet a jövőből.
De ne álljunk meg itt, van még egy feltevés. Valaki a legnagyobb titokban készít egy időgépet, beszáll, és előre megy, nem sokat, csak egy hetet. Mivel sok a tartozása, pénzhez kell jutnia, ezért megnézi, volt-e a lottón azon a héten ötös. Nem volt, de azért leírja a nyertes számokat, visszamegy, megteszi azokat, és nyer. Igen ám, de amikor előreutazott, miért nem látta, hogy volt egy darab nyertes szelvény? Mert akkor még nem tudták, hogy játszani és nyerni fog? De tudniuk kellett volna, mert lám, megnyerte! Azaz: ha már előre azzal a szándékkal és tudattal indult el a jövőbe, hogy nyerni fog, akkor ott kellett volna lennie, hogy nyert valaki…

Mint elfogadható feltételezést, fel kell vetni azt a lehetőséget, hogy több dimenzió, több lehetőség, több „idő” létezik.                           

Ugyebár említettem, hogy a legelfogadottabb az lenne ebben a témában, ha elhinnénk, hogy minden egyszerre létezik. Éppen ebben a pillanatban fedezi fel Kolombusz Amerikát. És ebben a pillanatban is. És ebben is. És ebben is. És… Tehát egyszerre több „időhúr” is létezik. Akkor akár feltételezhetjük azt is, hogy több dimenzió van. Persze most nem arra gondolok, hogy a 2D a sík, a 3D a térbeli, stb. Mondok egy példát: megy az utcán, melege van, meglát egy fagyi árust. Döntenie kell, hogy vesz-e fagylaltot, vagy mivel úgyis mindjárt otthon van, inkább nem költi a pénzét. Inkább nem vesz, majd otthon iszik, és aztán folyik tovább az élete. De egy másik húron Ön vesz fagyit, és úgy megy tovább az idő. Úgy kell ezt elképzelni, mint a semmiben párhuzamosan futó madzagokat. (Nálam a semmi általában egy fekete háttér. Ami nem lehet semmi, mert a fekete egy szín, tehát az is valami. De valahogy csak el kell képzelni, nem?) A madzagok néhol elágaznak, és onnantól már két zsinór fut tovább, egymással párhuzamosan. Ilyesmi dimenziókra gondoltam. Hogy egy másik madzagon a másik én is ír a laptopon, de másképp döntött, és nem az időutazásról, hanem a világ keletkezéséről filozofálgat inkább. Vagy megint egy másik húron nem ront be a szobájába a nővére, hogy kéri a laptopot, ezzel visszarángatva őt a hétköznapokba, és az azzal járó szennybe vagy épp örömbe. Tehát, kedves olvasó, most véget kell vetnem eszmefuttatásomnak, majd még remélem, folytathatom egyszer. Köszönjük meg mindannyian a nővéremnek, aki lehetővé tette, hogy visszatérjek a lét fontosabb teendőihez és kérdéseihez. :o)

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.