Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mielőtt még

2010.09.12

Ajj, de fáj a fejem. Nincs itt valahol egy fájdalomcsillapító?

Nagyon durva volt a tegnap esti buli. Elmentünk egy kávézóba először, ott beszélgettünk, elvoltunk, majd átmentünk egy szórakozóhelyre, ahol nekiálltunk rendesen bulizni. Egy csomóan leszólítottak, néhányukat én hívtam meg egy italra, de azon kívül, hogy berúgtunk, semmi nem történt. És a saját ágyamban ébredtem. Hál’ istennek.

Valahogy felkászálódtam, kimentem, ittam egy kávét és bevettem egy algopyrint, de sokat nem segített. Tudtam, csak egyvalami menthet meg az egész napos ágyban fekvéstől és nyöszörgéstől: a futás. Reggelente szoktam futni, 5-6 kilométert csak, de az is elég, főleg, ha minden nap megteszem. Ma sem akartam kihagyni, valahogy sikerült is összekaparnom magam és elindulni.

A Margitszigetet szoktam körbevenni, oda- és visszafele együtt 5,6 km, az nekem bőven megteszi. Az Árpád hídig busszal megyek, nincs messze tőlem, itt lakom a 13. kerületben. Kicsit furán nézhet ki, hogy egy futóruhába öltözött emberke felszáll ahelyett, hogy mozogna, de hát nem baj, sosem érdekelt, mit gondolnak rólam az emberek, vagyok, aki vagyok.

Lekéstem a szokott járatomat, úgyhogy a bemelegítés bemelegítéseként lesétáltam két megállót, mire megjött a későbbi. Ilyen korán reggel még nem sokan tartózkodnak rajta, aki mégis, az vagy munkából megy haza és majd’ elalszik, vagy épp munkába megy, és még kómás a feje, vagy buliból jön és zöld. Kábé ennyi a felhozatal. Leülök hátulra, és szokásomhoz híven, végigmérek mindenkit. Hobbinak jó, és ilyenkor úgysem figyel senki a másikra. Meg máskor sem.

Az előttem lévő ülésen egy nő utazik, ronda-sárga pólóban. Néz ki az ablakon, a keze helyzetéből ítélve táska van az ölében, illetve szoknyát visel, magas sarkúval. Este hideg volt, tehát nem esti műszakban volt, azaz most megy dolgozni. Hogy mi lehet a munkája, amiért reggel fél 7-kor már utazik, csak az isten tudja.

A másik oldalon egy fiú ül, szintén csak a hátát látom. Mellette a földön egy sporttáska, elég nagy ahhoz, hogy könyvek is elférjenek benne, ezek szerint reggeli edzés. A jobb karja vastagabb, mint a bal, ez csak egyet jelenthet: tenisz. Régen én is teniszeztem, de nem szerettem igazán. Úsztam is, csak attól meg nagyon kiszélesedett a vállam és nem tetszett. Műugrással is próbálkoztam, de nem voltam benne igazán jó, nem volt olyan kecses a testem, mint a többieknek. Szóval, miután kijártam a középsulit, majd az egyetemet (jogi kar), és elhelyezkedtem egy banknál, maradt a futás. Futni mindig is szerettem, valahogy olyan felszabadító. Futás közben mindig érzem, ahogy a levegő az arcomba csap, átszáll a hajamon, és ez mindig szabadság érzést keltett bennem, nagyon a szívemhez nőtt.

Elől van egy eléggé viharvert férfi, félig alszik, úgy tűnik, hogy hajléktalan. Szoktam nekik adni egy kis aprót, illetve néha, ha van nálam, egy-egy szendvicset is. Nagyon hálásak tudnak lenni egy kis figyelemért és kedvességért. Gondolom, milyen rossz lehet nekik, hát segítek, ha tudok.

Még elől van két lány, egymásnak dőlve alszanak, biztos ők is buliztak tegnap este. Ezt leginkább a ruhájukból találtam ki, ugyanis az egyiken cicanadrág van és egy műszálas, párducmintás miniruha egy magas sarkú szandállal. Azt hiszem, ilyesmi van az egyik ismerősömnek is. A másik lányon egy farmer miniszoknya van és egy spagettipántos, csíkos top egy hozzáillő, csíkos, lapos talpú balerinacipővel. Remélem, nekik is olyan jó volt az estéjük, mint nekem.

 

Egy rövid bemelegítés után már el is kezdek futni. Benyomom a telefonom zenelejátszóját: Guns ’n Roses: Sweet child o’ mine. Az egyik kedvencem tőlük, imádom a gitárszólót az elején. Az egyik barátnőm olyan jól el tudja játszani a ritmusgitárján, hogy csak na. Én dobolni szeretek inkább. Jó, hát némileg fiús vagyok. Rövid, fekete a hajam is, nem szeretem a hosszút, később sem lesz az, max. vállig érő.

Itt a szigeten, futás közben is folytatom az emberek tanulmányozását. Van itt minden: nő, férfi, gyerek, kutya. A nők mind legalább olyan sportosan néznek ki, mint én, hogy a pasikról ne is beszéljünk. A gyerek alatt azt értem, hogy akinek edzése van, az mind itt fut. Leginkább fiúkat látok, de vannak köztük szép számmal lányok is. Hogy felborultak a nemi szerepek! Most már nem csak, hogy dolgoznak a nők, még ugyanazt a sportot is űzik, mint a srácok. Ugyanolyan keményen kell teljesíteniük, például, öttusában, mint bármelyik férfinak. Az én felfogásom kissé vaskalapos ehhez képest: szerintem egy nőnek többet kell megengedni és elnézni, mint a férfiaknak. Mégiscsak ők azok, akik ténylegesen irányítják a dolgokat, nem? Akkor hogy lehet az, hogy sokszor a nő tartja el a családot, munka után bevásárol, hazamegy, vacsorát főz, ellátja a gyerekeket, miközben a férjük a titkárnőjével van üzleti úton? Nagyon tisztelem őket, hihetetlen, mennyi minden elviselnek és kibírnak. Persze, nem minden férfi csalja meg a párját, sőt, sokan segítenek otthon, ahol csak tudnak. De azoknak a feleségeknek kicsit könnyebb lehet a dolguk, mint az egyedülálló, vagy nemsokára már egyedülálló anyáknak.

Szoktam látni egy lányt, aki a macskájával fut, nagyon aranyos. Gondolom panelcicus, de kell neki a mozgás. Rohan is a gazdija mellett, nem marad le. Arra lennék kíváncsi, hogy vajon hogy reagál, amikor egy kutyással találja szemben magát. Mert azok is tiszteletüket teszik itt, a szigeten, méghozzá egész szép számban. Annyira látni rajtuk, hogy melyik az, aki a gazdájával már régi motoros, és melyik az, aki csak néha fut, esetleg csak nagyritkán van szabad levegőn.

Leginkább nagytestűek vannak jelen, de látok néha kisebbeket is, a kedvencem egy pici barna őzike. A fajtáját sajnos nem tudom, nem túl ismert, de nagyon édes. Egy srác szokott vele futni. Na, ez a másik. Egy férfinak legyen nagy kutyája. Persze, gondolom, nem ő vette magának, de olyan furcsa, mikor egy érett, megtermett, gyakran jóképű fickó egy bokájáig érő apró szőrcsomóval rohangászik. Ha valaki pasinak néz ki, akkor viselkedjen is úgy. De ez lehet megint csak az én ódivatú felfogásom.

Januárban szokott lenni szentmise Szent Margit sírjánál. Nem járok ki, csak hallottam róla, egyszer majd el szeretnék rá menni. Mondjuk jövő télen biztosan nem lesz még alkalmas, de utána szívesen meghallgatnám.

Nem vagyok túl vallásos, én inkább keverem a különböző elméleteket. Szerintem, minden halálunk után újjászületünk egy másik testben egészen a „világ végéig”, amikor aztán majd valaki, akit mi az Úrnak nevezünk, eldönti, hogy ki jut a mennybe, és ki a pokolra. Így nem lehet az, hogy ha öt évesen elloptam egy csokit a sarki boltból, akkor az máris lopásnak minősül, és ha abban az életben meghalok, akkor rögtön kénköves tűz vár rám. Legalább van esélyem javítani.

Szinte érzem, ahogy az alkohol fokozatosan párolog el a bőrömről és egyre jobban felébredek. Végre.

 

Hazatértem után elmentem zuhanyozni. A forró víz felüdülés volt számomra, még egy ilyen meleg napon is. Én örökké fázok. Nyáron képes vagyok zokniban aludni, még ha a takaró nincs is teljesen rajtam. A víz csobogott, verdeste a bőrömet, a nyakamat, bizsergette az egész testem. Szinte elfeledtem hol vagyok, ki vagyok, csak álltam a zuhany alatt. Olyan jó érzés volt. Természetesen ezt félbe kellett szakítania a telefonnak.

Gyorsan magamra kaptam egy törülközőt, elzártam a csapot, rohantam ki, mielőtt leteszi. Vezetékes telefonom van, még csak vissza se tudnám követni, ki keresett, szóval tényleg gyorsnak kellett lennem. Épp hogy odaértem, és bele tudtam szólni: - Halló?

-          Hali, itt Zsolt. Te figyu, csak azt akartam kérdezni, mikor kezdődik a műtéted?

-          Egy hét múlva.

-          És hogy érzed magad?

-          Csodásan. Őszintén szólva… alig várom már.

-          Értem. És mi leszel utána?

-          Gabriella. Csak hogy továbbra is hívhassatok Gabinak, Gábor helyett.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.