Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vivian McCormic 10.

2008.07.21

- Ezt nem mondod komolyan, randit kért tőled? – nézett Vivianre elképedve Kitty, amikor elmesélte neki a lenti beszélgetést.

- Hát igen. És én hülye bele is mentem… és ráadásul olyanokat mondtam… áá, nem vagyok normális.

- Hát tényleg nem!

- Kösz ezzel most igazán megnyugtattál.

- Bocsi, de én sose szoktam neked hazudni!

- Jó, én sem úgy értettem.

- És mit mondott hova mentek?

- Nem mondott semmit, szóval azt sem tudom, hogy öltözzek.

- Kisasszony

- Mi van? – förmedt rá Vivian.

- E… Elnézést a zavarásért, de kapott egy levelet Mr. Cook–tól, azt mondta, feltétlenül el kell olvasnia. – jött be megszeppenve Evaristo.

- Bocsánat, nem akartam kiabálni Önnel. – nézett bocsánatkérően.

- Semmi baj Kisasszony! – mosolygott, és odaadta a levelet.

- Na mondd már, mit ír? – kérdezte Kitty, ugyanis Vivian arckifejezése semmit nem árult el.

 

Kedves Hercegnő!

Elnézését kérem, hogy levél útján kell értesítenem, de sajnos nagyon kellett sietnem a családi birtokra, apám parancsára…”

 

- Persze, ez is csak egy olcsó kifogás.

- Jajj Vivian, olvasd inkább.

 

„… Ebben a levélben szeretném közölni Önnel, hogy jövő hét pénteken várom 7 órakor Önt a házuk előtt, és nem megyünk semmi olyan helyre ahová ki kéne öltöznie. Az én öltözködésem, egy farmerből és egy ingből fog állni, ezt csak azért mondom el, hogyha szeretne hozzám öltözni, akkor tudja, hogy mit fogok viselni…”

 

- De kis tapló… azt hiszi, hogy hozzá fogok öltözni?

- Vivian!

- Jól van olvasom már!

 

„… Az úti célt nem árulom el, legyen meglepetés…”

 

- Mi mást vártunk… jól van olvasom!

 

„… Remélem kellemes esténk lesz!

Hódolattal: William Cook herceg”

 

 

- Ó még hódolattal! – cifrázta Vivian – William Cook Herceg! Jaj hogy oda ne rohanjak meg vissza.

- Szerintem pedig, tök kedves és rendes volt tőle, hogy szólt, hogy mire számíts.

- Jaj Kitty, ez csak egy újabb nyalás apáméknak! Mi van te is beléptél anyám és apám mellé a William imádó Klubba?

- Nem, de én a te helyedben inkább hálás lennék neki, hogy nem feledkezett meg rólad!

- Jaj, te bedőlsz ennek az álszent dumának?

- Vivian, te annyira gyerekes vagy, miért fogadod el, hogy William rendes ember…

- Na ne röhögtess, az olyan ember rendes, aki nyílt színen megmarkolja a segged és még élvezi is…

- Á, inkább hagylak, úgy látom, ma nem tudok rád hatni! – azzal kiviharzott a szobából. Vivian sem tudott nyugton maradni. Ő is elindult egyenesen a kertbe.

- Jó napot Maria! – köszönt dühösen a szobalánynak.

- Jó napot… - köszönt vissza Maria, de nem a megszokott éles hanggal, hanem erőtlenül. „Elég furcsa volt most Maria hangja! De biztos csak az idegességtől képzelődöm!” gondolta, majd ment is tovább a kertbe. Ahogy leért és megcsapta a szellő az arcát, mintha ki is vitte volna belőle az idegességet teljes egészében. Ez a kert olyan megnyugtató, a sok fa, a madarak éneke. Ilyenkor Vivian is annyira könnyűnek és gondtalannak érzi magát, akár a fán csicsergő madarak. Szeret itt lenni. Ez a tér még ihletet is ad. Vivian szeret mindenféle dolgokat kitalálni, akár a saját ruhájáról van szó, akár egy új dalról, vagy akár egy regényről. Ő tényleg egy művészlélek, akit nem érdekel, hogy mennyi pénze van, hanem hogy milyen boldogan tudja élni az életét. Bár a jelen pillanatban a boldogságnak egy szikráját sem érzi.

„A levél még mindig a kezemben van” – gondolta, majd újra átolvasta, és próbálta felnőtt fejjel meglátni ezt a dolgot. Kittynek tényleg igaza van. Rendes fiú, a maga módján… de az Vivian módjában, a visszataszító és az undorító kategóriába esik, egyáltalán nem ilyen férjet képzelt el magának!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.