Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vivian McCormic 7.

2008.05.23

- Szóval haljam. Miért nem az ágyatokban feküdtetek éjfélkor? – ültünk az étkezőben.

- Hát az úgy volt… - kezdett bele Vivian.

- Kislányom!

- Jó apa. Szóval azért mert el akartunk menni bulizni… tudod a nagy bál előtt egy olyat csinálni mint a legénybúcsú csak csajoknál.

- Ahha. És miért nem kérdeztetek meg engem?

- Mert biztosak voltunk benne, hogy nem engedsz el.

- Jaj, olyan kis buták vagytok.

- Köszi apa… rendes vagy!

- Nem úgy értettem.

- Tudom. – mosolygott Vivian. – Akkor nincsen harag?

- Persze, hogy nincsen.

- Ennek örülök. Akkor most ha megbocsátasz felmegyünk a szobámba.

- Rendben, menjetek csak. De Vivian előre mennél légy szíves.

- Jó Papa.

- Kitty. Vigyázz kérlek a lányomra. Csak te tudsz rá hatni.

- Rendben Mr. McCormic.

- Ugyan már a nagybátyád vagyok hívj nyugodtan Stev bácsinak.

- Jó. Most megyek ha nem baj.

- Menj nyugodtan.

- Na mit mondom apám.

- Semmit tudod a szokásos. Hogy vigyázzak rád!

- Ja. Ezt minden évben eljátsza! – forgatta a szemeit Vivian.

- Ne légy utálatos… aggódik érted!

- Jaj, ne gyere te is ezzel a dumával.

- Jó nem jövök vele, hanem megyek! – mosolygott Kitty.

- Kitty! Ne fárassz!

 

 

És elérkezett a várva várt bál napja.

- Kisasszony keljen fel! – keltegették Viviant.

- Ne már Maria.

- Na szép! Nem ismeri fel a saját unokatestvére hangját. – háborodott fel Kitty.

- Ja, te vagy az? Azt hittem Maria az… És miért te keltettél fel? – erre Kitty elkezdett röhögni.

- Ne viccelődj… - nézett Kitty Vivianre aki még mindig nem értette. – Csak viccelsz… jól csinálod… elmehetnél színésznőnek. Viccelsz, ugye?

- Nem.

- Péntek van.

- És mi va… jaaaa. – világosult fel a lányban valami kis szikra.

- Most már rémlik?

- Igen!!

- Na akkor pattanj ki az ágyból és muti meg azt a ruhát… hol van? Itt? – kezdett el kutakodni Vivian szekrényében.

- Ácsi-ácsi. – zárta be a szekrényt.  – 1. Nem kutakodunk, csak ha engedélyt adok. 2. Nem mutatom meg csak a bálon. 3. Nem itt van.

- De hát… nem én fog…? – hápogott Kitty.

- Ne hápogj, nem vagy te Daisy… amúgy Maria fog öltöztetni és épp emiatt, hogy ne lásd a ruhát. – vigyorgott Vivian.

- Olyan gonosz vagy!

- Tudom de ez most nem lényeg. Te kiválasztottad már a ruhádat?

- Hát már majdnem.

- Akkor segítek gyere. – húzta át Kitty szobájába az értetlenül néző lányt.

- Mondtam, hogy nincsen egy normális ruhám se a bálra… varratni meg venni már késő lenne… - szomorodott el Kitty.

- Úristen. De gyönyörű!!!!

- Mi? Ja az. De hát az annyira unalmas…

- Maximum neked mert már sokat láttad de szerintem gyönyörű!!

 

- Akkor ez legyen?

- Persze… gyönyörűbb leszel nálam is!

- Azt kötve hiszem!

- Na gyere szedjük rendbe magunkat.

És elindult a nagy átalakulás. Először megmostuk a hajunkat. Én kivasaltam Kitty begöndörítette és mindkettőnknek szépen feltűztük. Megcsináltuk a körmeinket, az nehogy kimaradjon és máris elrepült az idő.

- Mennyi az idő? – kérdezte Vivian.

- Fél 8.

- Mennyi? De hisz még nem vagyok felöltözve és már csak fél órám maradt… - kezdett el fel alá járkálni a szobában.

- Nyugi! – fogta meg az ideges hercegnőt. – Van elég időd. Fél óra alatt bőven fel tudják adni rád a ruhát… és neked nem is muszáj akkora kint lenned elvégre meg kell várni míg az összes vendég megérkezik.

- Jó, rendben. Igazad van.

- Mint mindig! Na most szólsz Marianak én kimegyek és a bálon találkozunk! – adott egy puszit a megkövült lány arcára és kiment.

- Miért is vagyok itt… ja igen… Ma… - abban a pillanatban nyílt az ajtó és belépett rajta a szobalány.

- Nem kell kiabálnia, itt vagyok!

- Akkor gyere és segíts felvenni a ruhámat.

- Jó úgyis azért jöttem, meg azt üzente az édesapja, hogy kezdenek itt lenni a vendégek.

- Uram atyám.

- Nem kell félnie Kisasszony. Csak legyen önmaga. Meglátja jól fog sikerülni. 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.