Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Búcsúzok az iskolámtól

2008.05.23

Búcsúzok az iskolától

Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim…

 

Repül ám az idő!

Lám, nemrég még az első napomat kezdtem itt, most meg már fogalmazást írok, amiben siratom sulimat. Na jó, annyira azért talán mégse. Bár...

Imádom ebben az iskolában az osztályom, akármilyen furcsa szerzetek is vannak köztünk. Imádom, ahogy összetartunk. Imádom, ahogy megoszlunk, de mégis mindenkiben van valami közös. Például (a legtöbbünkben) 8 közös év.

Imádom a kedvenc tanáraimat. Imádom a nap egyes részeit itt tölteni. Imádom, hogy imádom!

Nem is tudom, hogy lehet egyszerűen itt hagyni egy helyet, ahol az életem egy részét eltöltöttem.  Persze, jön az új, ami biztos ugyanilyen jó lesz, sőt, jobb is, de... Nem szeretnék elmenni. Most minden ideköt. Az emlékek, az emberek, az órák, a közös beszélgetések, a légkör.

Ennek nem lehet csak úgy vége! Egyik nap még egybe vagyunk, a fiúk nagy része lent focizik, a többi is leköti magát, az osztály harmadik fele meg leckét másol és Tele Krékert eszik a teremben. Becsöngetnek, bejön a tanár, és jelentés közben berontanak lihegve azok, akik nem hallották a csengőt. Jó, üljetek le. Megint egy óra, amin van, aki a padon fekve alszik, van, aki szorgosan dolgozik, mindig jelentkezik, mindenre jól felel, van, aki csak figyel, de már ereje nuku, vannak, akik folyton zavarják az órát, őket a tanár rendszeresen lehordja, akkor egy perc csönd. Majd megint belebeszélnek az órába, de hiába, már csak ilyenek vagyunk. Aztán jönnek az üdítő hírek, hogy már csak 7 perc, már csak 5 perc, 3 perc, 45 van, mért nem csöngetnek már? És akkor hirtelen megszólal A Dallam. Az éppen aktuális tanár még feladja a leckét, közben már türelmetlenül benyitogat a következő osztály, de végül is kiszabadulunk. Hallatszik a folyosón a kérdés: Milyen óra jön? Matek, nyelvtan, tesi, fizika, ének, stb., hangzik a válasz. Megyünk, ledobjuk a táskát, és kezdődik előröl az egész...

Ez mind elmúlt? Ennyi? Nyolc év ilyen kevés?

Régebben augusztusban már nyavalyogtam, hogy még egy év, megint egy év közöttük... Most rájöttem, hogy butaság volt ezen siránkozni, hisz’ most itt hagyom mindezt. Pedig szívesen eltöltenék még néhány évet ebben a suliban.

Szeptemberben még előttünk áll tíz teljes hónap, a diákok fele már számolja, hány nap van az őszi szünetig. És ez az év is szép lassan és észrevétlenül eltűnik. Mi marad? Jegyek az ellenőrzőben, esetleg néhány beírás, dicséret, stb.? Nem, illetve nem csak. Közös pillanatok, nevetések, szomorkodások, összetartások, kiborulások, tanár- vagy emberszidások emlékei. És ez is egy teljes, mindenben gazdag év volt.

Volt.

Mert jön a nyári szünet, már mindenki lázban égett a nyaralásokat várva, és picit sem gondolt az iskolára.

Azt hiszem, ezek a hónapok most mások lesznek. Mindenkinek legalább hetente eszébe fog jutni egy-egy pillanat a haverokkal, barátokkal, vagy épp az egész osztállyal. És arra is rájön, hogy több ilyen nem lesz, legalábbis nem velük, mert jönnek az új ismerősök, haverok, barátok, osztály.

Valahol fáj itt hagyni mindezt. De én mégis örömmel tekintek előre, mert bízok az osztály-, és a barátokkal való találkozókban. Ami, ha rajtam múlik, nem csak évente lesz. ;-)

 

Még egy kézfogás...
Ennyi és semmi más.
Majd néha telefonálunk!
De csak pár hét,
És, ha fáj még
Az sem tart soká.

Még néhány perc
És új útra kelsz!
Pár perc,
Ne félj, ezt nem veszíted el!
De sajnos most már menni kell...

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.