Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Buksi

2008.07.28

Ő csak egy kutya. Egy átlagos törpe pincser. Ösz-visz egy eb, aki a maga rakoncátlan, ötörvényű, szeleburdi módján éli mindennapjait. Nos, igen. Szerintem még életemben nem hazudtam ekkorát. Ejnye Kata.

„Ő csak egy kutya.” Kutyának kutya, de nem „csak egy”. Ő A kutya. Az egyszeri és megismételhetetlen. Buksi.

„…rakoncátlan, öntörvényű, szeleburdi …” Na jó, ez igaz, tényleg ilyen. De ezek a tulajdonságai szinte a semmibe tűnnek amellett, mikor az ember lánya arra jön haza, hogy a kutyája, ha mérete nem akadályozná a nyakába ugrana és végignyalná az arcát, különös gondot fordítva az orrlyukakra. Vagy mikor a játéktól hullafáradtan szó szerint ledobja magát mellénk a fotelba, fejét a lábára ejti, a szemével felnéz ránk, csak hogy nyugtázhassa magában, Ő is kifárasztott minket. Vagy mikor álmos-fáradt-nyűgös vagyok, ülök az ágynak háttal nekitámaszkodva, Ő jön, szélesre tárja (vagy inkább löki) az addig résnyire nyitott ajtót, felugrik a matracra, és boldogan megnyalogat – hátulról. De ez neki nem jó, egy ugrással ott terem az ölemben, onnantól pedig buldózerrel sem lehet levakarni rólam. Miután tudatosította magában, hogy eme hirtelen jött, meglepetésszerű támadástól jobb kedvünk lett, egy nyálas gazdit hagyva maga után továbbáll újabb áldozatot keresve. Vagy mikor az ember olykor enged a kísértésnek, azaz hagyja, hogy az ágyában aludjon, másnap meg mikor felkel, a kutya még a takaró alatt durmol. Persze ez a gazdit arra sarkallja, hogy kegyetlen módon felébresztve a nevén szólítsa. És akkor megindul a paplan kontra Buksi harc, majd a takaró szélén előbukkan egy álmos, félig lógó fülű, mégis kíváncsi és tettre kész buksi a hatalmas barna szemeivel. Ezek a pillanatok mindent megérnek. Elfeledtetik velünk, hogy már megint területmegjelölésikényszerből az ágyra pisilt, vagy lehalászta az asztalról a rágókat, vagy a film közbeni legizgalmasabb résznél, mikor a fotelokon keresztülfekve azt várok, jó drótot vág-e el a bombahatástalanítás képzéséről lemaradt Tom Cruise, Ő jön (pontosabban fut), rámugrik, végiggyalogol a vesémen, a beleimen, megáll két bordám közti résen, majd nagy boldogan hozzálát az arcom nyalogatásához. A bomba persze nem robbant fel. A fenébe.
Aztán tudjátok, milyen félelmetes, mikor fáradtan végignyúlsz az ágyon, majd mikor kinyitod a szemed, azt látod, hogy a fotel háttámláján ott áll, és néz. És nem tudod, midet védd, ha rádugrik. A mellkasod? Akkor a beleid lesznek nyomásnak kitéve. A hasad? Akkor kiköpöd a tüdődet. Végül aztán elhesegeted a fejéből a gondolatot, visszacsukod a szemed, elmosolyodsz, a „biztonságban vagyok” tudattal felnézel, és megint ott áll. Félelmetes.

Ez a két jelenet a nagykedvencem mind közül. 1) A nővérem olvas, Buksi, mint a nagy örző-védő eb éberen ül mellette, elsétálok az ajtó előtt, a kutyát meg mintha puskából lőtték volna ki rohan felém. 2) Az erkélyajtón nyáron besüt a nap, a drágám meg odafekszik, kinyújtózik, mint a döglött kutya az út szélén, és szépen kényelmesen elszundít. Persze a legkisebb zajra felnéz és megindul, a fényképezőgép meg a lakás másik felében, üres aksikkal.

Persze azért millió hibája van. Példának okáért szabályosan kinézi a szánkból, illetőleg a tányérunkból az ételt. Az istenért sem bírja megjegyezni, hogy az „Ül!” vagy a „Fekszik!” parancsszavakra mégis mit kéne csinálnia. (De a „Te puszi. Én puszi.”, meg az „Ooookos kutyaa!” jelszavakat azonnal érti…) Csak néz rám, tágra nyílt szemekkel, esetleg félredönti a fejét is. Még az olívabogyót is megeszi, de Pedigree-t hiába veszünk neki. Sétáltatás közben kihúzza a 3 méteres póráz minden centijét, néha azért visszafut, de látom a szemében, hogy csak meg akarja nézni, miért nem rohanok vele 75 km/h-s sebességgel. A bogarakat és a galambokat állandóan kergeti. Kérdezhetnék, miért nem íratjuk be egy kutyaiskolába? Egy: nincs, aki elmenne vele az órákra, kettő: a többi kutya felfalná. Tudniillik a max. marmagassága 30 cm. Nagyobb huzatot nem szabad csinálni a házban, mert kiviszi a szél, nemhogy kutyasuliba vinni…!Úgyhogy azt hiszem, Buksi megmarad ilyen okoskának, mint amilyen most.

Honnan jött a Buksi, mint név? Mikor megkaptam (2007. nov. 20.) volt sokféle ötletünk. Én a Mukit, a Manót, a Szezámot, a Zserbót, a Rómeót, stb. részesítettem előnyben. Nyú (anyu) is mondott mindent: Zsömi, Rambo, Edömér… Apu csak egyet: Gyilkos. Jellemző… :) Végül a bátyám találta ki neki a mostanit, és ezzel mindannyian megbékéltünk. Azaz… Még ma is mindenki úgy szólítja a családban, ahogy neki tetszik. Pl. egyik nővéremnek Senor Buksi, „möszijő” Buksi, Buksi bácsi, míg a másiknak egyszerűen „te kutya”. Bátyámnak és nyúnak simán Buksi, nekem Drágám, Édesem, Te hülye kutya, Jó kutya – Rossz kutya, a helyzettől függően. Apu viszont kiengedte kreatív szellemét, és elnevezte többek közt Buksus-Muksusnak, Buksikának, de a kedvence(m): Suvernyák. Esetleg Suvernyákos. :)

Honnan jött Buksi, mint kutya? Anyu kolléganőjétől, két hónaposan és két naposan. Hűvös, november végi idő volt, jöttem haza a felvételi előkészítőről. (Tudni kell, van egy hörcsögöm, Pöti Bonbon, aki néha furcsa hangokat ad ki.) Apu a nappaliban ülve azzal fogadott, hogy „Gyere, mer’ már nagyon vinnyog ez a dög!”, persze minden jóindulattal. Láttam, hogy egy sötét, és meglehetősen kicsike valami száguld felém hangsebességgel, természetesen az első gondolatom az volt, Bonbon lett kiengedve. De mikor az az édes kis akármi a lábamnak rohant, felismertem, ki Ő mi Ő. Le se vetkőztem rendesen, azonnal nekiálltam játszani vele. Kiderült, hogy nyú kollégája ránk bízta egy hónapra, amíg Ő kimegy Amerikába a lányához. Persze ez csak álsztori volt, hogy édesapám ne akadjon ki (annyira). Aztán abból az egy hónapból két hónap lett, három, négy, és most, mikor ezt írom, már 10 hónaposan itt fekszik az ölemben összekuporodva, miközben azt remélem, még legalább 141 hónapig velünk marad. Közben pú szívébe is már teljesen benőtte magát. Közben az a kolléganő vígan él odakint, Amerikában… :)

 

Ennyi idő alatt egy könyvnyi történet összegyűlt már belőle, mi lesz 10 év múlva? Mert, ugyebár, Ő még akkor is lesz a világnak, a társadalomnak, az emberiségnek, de legfőképpen a családomnak. A maga kis apró bohócságaival, bóhóságaival, egyediségével. Hiszen ettől igazán Buksi a Buksi.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.