Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vikus

2008.06.03

Sziasztok!

 

Ambrus Viktória vagyok, 18 éves, mosonmagyaróvári lány.  Ez idáig csak mint lelkes olvasó jártam erre az oldalra, de elkapott a vágy, hogy én is írjak valamit, de azt gondoltam, nekem ehhez nincs tehetségem. Aztán eszembe jutott az a bizonyos lista, amit Zoliról írtam, így hát nekiláttam.

 

Nagyon szeretek színházba járni, leginkább a musicaleket kedvelem, szeretek olvasni, tv-zni, filmet nézni, chatelni, msn-ezni, szervezkedni.

Az egyik jó tulajdonságomnak tartom azt, hogy kitartó vagyok, sosem adom fel, amíg el nem érem, amit akarok. Ennek köszönhetően az eddigi 18 évembe elég sok dolog történt velem. Kedves, barátságos, megértő, humoros, természetesen szerény embernek tartom magam, Az egoizmusom csak látszat.

Kedvenceim:

  • Bereczki Zoli, Dolhai Atti, Szinetár Dóri, Janza Kató, Szabó P. Szilveszter, MÁZS,  
  • A popdaráló egész zenekara műsorvezetőstül
  • Edda, Fonográf, Illés, Hungária, Republic, Deák Bill Gyula, stb. na és persze a GlasGraMez együttes, unokabátyámék bandája

 

Remélem tetszenek majd nektek a műveim, fontos számomra mások véleménye a munkámról, hisz ezek által fejlődhetek.

 

 

Mikor kezdtél el írni/költeni?

Vá:  Írni nem sokkal Zoli 32. szülinapja előtt kezdtem, összeírtam róla egy rövid listát, ami később 32 ponttá bővült.

Miért? Mi hajtott?

Vá:  Meglepetésnek szántam Z-nek.

Hogy jöttél rá, hogy van hozzá tehetséged?

Vá:  Szeretek fogalmazni, többen mondták már, hogy jó a stílusom. A visszajelzések alapján gondoltam, hogy jó az amit csinálok.

Szeretnéd-e ezt a jövőben (fel)használni?  Hogyan?

Vá:  Nem gondoltam rá, hogy felhasználom valamire az írást. Ez nekem csak hobbi. Azt gondolom, hogy vannak nálam tehetségesebbek is, akiknek mindenképp ezzel kellene foglalkozni. Pl. Te, drága Kata. (Köszönöm, de azt hiszem, egyenlőek vagyunk. :) –KisKata)

Vannak álmaid ezzel kapcsolatban?

Vá:  Nincsenek álmaim, max. annyi, hogy egy-egy fantázia szülte story akár csak egy picit is valóra váljon.

Bármikor neki tudsz ülni egy témának, vagy kell az ihlet?

Vá:  Az a témától függ, hogy azonnal neki tudok állni vagy sem. De általában kell az ihlet. Fontos az is, hogy az adott téma mennyire kelti fel az érdeklődésemet, mert ha pl. adnak nekem egy számomra tök idegen témát, ami nem is nagyon érdekel, annak nem szívesen állok neki, de ha muszáj, akkor sokat kell rajta gondolkodnom. Ha viszont kapok egy izgalmas lehetőséget, szinte azonnal tudok róla írni.

Mit gondolsz, van rá esély, illetve terv, hogy egyszer kiadj egy regényt/verseskötetet?Vá:  Nincs tervbe, de azt gondolom, ha szeretném, akkor meg tudnám csinálni, ugyanis olyan a személyiségem, hogy amit el akarok érni, azt el is érem, bármi áron.

Kivel készítenél legszívesebben interjút?

Vá:  Legszívesebben olyan emberrel készítenék interjút, aki közvetlen, jó beszélgetőpartner és emberként kezel. Sajnos sok olyan "sztár" van, aki lenézi, elítéli a sajtósokat, mert biztos hazugságokat írnak le. Nem tudnék kiemelni konkrét embereket, hogy kivel szeretnék riportot készíteni, az biztos, hogy egy interjú már tervbe van. Méghozzá a popdarálós Szilivel.

Mi lenne a legfontosabb kérdésed egy színészhez, egy énekeshez, zenekarhoz, műsorvezetőhöz, sportolóhoz, közéleti személyiséghez?

Vá:  A legfontosabb kérdés szintén az adott illetőtől függ. Mivel Szilivel tervbe van egy interjú, ezért leírom a neki szánt legfontosabb kérdésemet! Kérlek mesélj magadról!! Na jó ez csak vicc volt. :) Szerintem fontos megkérdezni, hogy milyen viszonya van a rajongóival, hol a határ a magánélet és a közélet között? Melyek azok a dolgok, amelyek az Ő életében fontos állomások lettek? stb.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.