Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Oltári srácok

2008.07.23

Színház a koncerten, koncert a színházban. Ezzel hirdette magát még 2007-ben az Oltári srácok c. musical. Igaz. Mikor beültem megnézni, egyetértettem velük. Ez tényleg egy koncert és egy színházi darab keveréke.

 

Van öt srác, van az Úr, van a barátság, és van a zene. Ha ezeket összeadjuk, máris megkapjuk az Oltári srácok alapját. Mert ez nem csak arról szól, hogy 5 szépfiú énekelget valami bugyuta dallamra és rázzák magukat hozzá. Szépen felépített, lendületes, kerek ívű története van a darabnak. Egymásból következnek az események, egymás szavaiból születnek a viccek, akár már ott helyben is, egymás baklövéséből tanulnak. De nem csak Ők, Mi is. Mert nekünk is van mit tanulnunk még. És mint kiderült, nem is keveset. Ezért szeretem a színházat, mindegyik darabnak van egy kis valóságos vonatkozása is, mindegyik mű szerepei közt megtaláljuk önmagunkat is. Én például Matthew-ban találkoztam szembe magammal. Na nem azért, mert Ő a „csapatvezető”, nem. Más miatt.

 

Mert milyen is Matt(Dolhai Attila)?

 

A tökéletességre, és kicsit a felszínen való „minden rendben van” látszatra törekszik. Mint én. Baj van a felszín alatt? Nembaj, elsimítja a dolgot, és megint minden mehet tovább, az emberek eközben csak a mosolyt, a vidámságot látják. Összetartja a bandát, igyekszik megszüntetni az ellentéteket. Az lenne számára a legjobb, ha mind az öten teljes egyetértésben, boldogan zenélve és Isten szavát hirdetve élnének. Sajnos ezt nem sikerül megvalósítania, hisz mindenki különbözik. Bár, ez lehet, nem is baj.

És akkor milyenek a többiek? Sorba megyek.

 

Mark az a fajta, akit az ember azonnal a szívébe zár. A pattogós, az életvidám, a szeretnivaló, a kedves, a mosolygós, a barátságos fiú. És a kicsit más. Mármint beállítottságban. De ettől egyáltalán nem lesz visszataszítóbb, sőt, szerintem ettől lesz még szerethetőbb figura. Elsősorban Mattre korlátozódik a figyelme, de ennek komoly oka van, később ki is derül, miért pont Ő. Mikor elmeséli a kamaszkorát, kiderül belőle, hogy állandóan viaskodott önmagával, majd jön a szólója. Szövegileg arról szól, hogy milyen „rossz” az az ember a többiek szemében, aki vallásos és felvállalja, de nem kell nagyon gondolkodnunk, hogy rájöjjünk, a más emberek elfogadásáról énekel.
Nekem személy szerint Ő a kedvencem. Egyrészt, mert Serbán Attila testesíti meg, másrészt mert Ő az, aki felnyitja a világ szemét azzal, hogy önmagát adja. A mai emberek nem(teljesen) nézi jó szemmel, ha valaki nem illeszkedik be a társadalomba, bántják őket, megvetik. De nekik is joguk van teljes embernek lenni. Erről szól a dala is. El kell fogadni egymást, még ha különbözünk is. A bandának ez sikerült, tudják, ki Ő, mi Ő, és ezzel együtt egyenrangúnak tekintik magukkal.

 

Luke-ot talán kötözködőnek állítja be a történet, pedig sokan élnek köztünk, akik ugyanilyenek. Akik szeretnek és harcolnak egyszerre. Nem a szívem csücske, de be kell látni, vannak ilyen emberek, mint akit Mészáros Árpád Zsolt kelt életre.
Matthew hozta vissza az utcai életből, de nem sikerült teljesen. Luke továbbra is rendszeresen beszív, megissza a misebort, ebből adódóan egy este véletlenül össze is töri a banda furgonját. Akkor hág a tetőpontjára a káros szenvedélye, mikor kiderül, nem csak Ő árulta el önző módon a barátait, ezért bánatában, és talán kicsit a jövőtől való félelmében halálos adaggal lövi be magát. A halála ráébreszti a fiúkat, hogy ők egy csapat, ők együtt alkotnak egy csillagképet, ők együtt az Oltári srácok. Luke halála kellett ahhoz, hogy elkezdjenek ténylegesen hinni és bízni. Hogy jobb emberek legyenek, észrevegyék a saját szemükben a gerendát…


A pörgős spanyolt Kerényi Miklós Máté játssza. Teljesen ráillik a szerep, apró is, vékony is, „spanyolos” is. A fiúnak amúgy is a vérében van a pezsgés, a mozgás, a tűz, és ezeket bele is viszi a szerepébe, nem hatástalanul. Mikor Juan szülinapi ajándéka rosszul sül el, elénekli a szólóját, ami a szenvedéséről szól. Tudja, hogy a fiúk csak jót akartak, erre a lehetőségre nem gondoltak ők sem, de mégis jobb lett volna, ha egyszerűen vesznek neki egy gitárt.

 

Abraham a legkívülállóbb a csapatban. A többiek ezt nem éreztetik, mivel szerintük nincs mit, szeretik és elfogadják, hogy zsidó, de Ő mégis érzi, hogy más. A társai is különböznek egymástól, persze, viszont valamiben mégis egyek. Ab érzi ezt, és bár nem akarja kimutatni, mindig is ott motoszkált a fejében. Mivel befogadták és egyenrangúnak tekintik, számára igazán fontos a csapat, ezért nem is írja alá a szólólemezre való felkérést. Hisz abban, hogy a koncertturné után még egyben maradnak. Ebben is más, a többiek mind külön jövőt terveztek, de nem merték bevallani.
Kicsit gyermeki hitben él még, hogy a világ jó, az emberek szeretik egymást, nincs háború és nincsen vér, hogy a barátság mindennél többet ér és mindent legyőz. De a végére neki is be kell látnia, hogy ez így nem igaz. Nagyot csalódott az emberiségben, de méginkább a barátaiban.

 

Ismerős számomra az érzés, a hit, a személyiség. Talán mégsem csak Matt vagyok. És más sem csak ez vagy az. Ők öten az emberi lélek öt állomása, vagy inkább része. Ők öten tényleg egy csillagképet alkotnak. Egy embert. Mindenki megtalálja magát mindenkiben. Ettől jó a darab.
Kijőve a színházból az emberek ráeszmélnek az igazi értékekre, egészen más dolgok lesznek onnantól fogva fontosak. Átértékeljük magunkban a csalódást, a szenvedést, az összetartozás érzését, a hitet, és legfőképpen az a barátságot. Már ha belemerülünk a musicalbe. Lehet úgy is beülni és élvezni, hogy csak nevetünk és könnyezünk, amikor kell, de akkor az csak elpocsékolt pénz volt. Ezt a darabot át kell érezni, meg kell élni, hagyni, hogy magával ragadjon. Függetlenül attól, hogy Isten szavát hirdetik a fiúk, egy ateista is felírhatja a Kedvencek Listára. Ugyan én hiszek Benne, de a mű a listámon biztos helyet kapott.

Megyek is, megnézem, van-e még jegy a következő előadásra.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.