Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Elbocsájtás

2008.07.31

Suhanó szél repiti haját,

A múló idő se rontja báját,

Csillogó szeme tündöklik az éjben,

Az angyalokkal táncot jár az égben.

 

Titkold el kedves!

Titkold el kérlek!

Hogy miközben mellettem állsz,

Csak is őt kéred

 

Elképzeled milyen lenne,

Ha e angyal ugy szeretne:

Érted akármit megtenne,

S éltetek együtt boldog lenne.

 

Vidám gyermeksikoly verné fel a házat,

Sose lenne szíved mélyén bánat,

Vidámság uralná a lelked,

Mert szíved csak örömet enged.

 

S mégis mellettem állsz,

Igaz mindig csak hazudgálsz,

Azt mondod, hogy szeretsz,

Másnak meg tiszta szívből megvetsz.

 

Tagadod, de ugyis tudom,

Szíved már őt szereti,

A hazugságaidat unom,

S azt is, hogy szemed őt keresi.

 

Elbocsájtlak kedves!

Bár szeretlek téged,

Szíved nem tőlem repdes,

Hát felejts el kérlek!

 

Mert nagyon fáj,

Hogy szánalomból vagy velem,

S mégjobban bánt,

Hogy sosem szerettél engem.

 

Elmondom mégegyszer,

Hogy tisztán megértsd:

A szerencse, a szánalom

Az élethez kevés.

 

Szeretni probálj valakit,

De tiszta szívből igazán,

S ha eldöntötted hogy mit akarsz,

Szívem még 1 évig visszavár.

 

Ám ha csak évek multán

Rájössz arra kit szeretsz,

Lehet Isten lehetek én,

Hozzám vissza nem jöhetsz.

 

Könnyem most is kicsordul,

Mert lehet többet nem látlak,

De hogy nem tudsz szeretni,

Tudd meg: ezért sajnállak.

 

Légy boldog!

Ezzel zárom versemet,

S kérdésem is lenne hozzád,

Melyre magadnak kell felelned:

 

Az ember önmagában

semmit sem ér?

S jöhet-e a tavasz,

Ha késik a tél?

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.